Megmenthető Veterán Autók!

Ezen oldalunkat azzal a feltett szándékkal
indítottuk útjára 2007. június 22-én, hogy, a hazánkban található elhagyott, de
ugyanakkor jobb sorsra érdemes veterán autókat a
lehetőségekhez mérten olvasóink segítségével felkutassuk, és
ezen oldalon bemutassuk, segítve ezzel veterános
társainknak, akik talán épp egy ilyen típust keresnek.
Reményeink szerint nagyon sok, egyesek szemében szinte már
roncsnak vélt autó található hazánkban, amelyek viszont
mások számára kincset érhetnek.
Segítsünk egymásnak esetleges
donorautók felkutatásában,
ne hagyjuk pusztulni az autóipar jobb sorsra hivatott
veterán gyöngyszemeit.
Jó eséllyel akár felújításra alkalmas veterán autók is
előkerülhetnek.
Ön tud ilyen
autót, autókat a környezetében?
Kérjük, ossza meg velünk információit, és mi
megjelentetjük oldalunkon
akár fényképekkel együtt, ha van lehetősége fotózásra.
Kérjük, jelentkezzen a
megmentheto@veteranautocsodak.hu címen.
Talán Önnek is szüksége lesz a későbbiek
folyamán egy hasonló autóra, és épp itt találja meg, sosem
lehet tudni. Bízunk benne oldalunk rövid időn belül sok, még
megmenthető veterán autó fényképét, fellelési helyét fogja
tartalmazni.
Ne feledje: „Mindenki tudhat valamit, de
senki nem tudhat mindent.”
Várjuk jelentkezését a
megmentheto@veteranautocsodak.hu címen, ha van
információja mások számára kincset érő veterán autókkal
kapcsolatosan.
Netalán az Ön tulajdonában is van hasonló
autó, amelyet hirdetés útján szeretne értékesíteni?Kérjük,
látogasson el hirdetési oldalunkra, ahol térítésmentesen
megjelentetjük hirdetését!
Részleteket itt olvashat hirdetési
lehetőségünkről.
Hírlevél olvasóink folyamatosan értesítést
kapnak a frissen felkerült megmenthető veterán autókról.
Iratkozzon fel Ön is, hogy a hozzánk befutó információkat a
legrövidebb időn belül eljuttathassuk az Ön számára.
Csupán
néhány másodperc és máris hírlevél olvasónk lehet!
A
feliratkozáshoz kérjük az alábbi űrlapot töltse ki!
Feliratkozása a
www.veteranautocsodak.hu
oldal hírlevél rendszerére
szól,
adatait bizalmasan kezeljük, harmadik félnek soha nem adjuk
ki.
Hírlevelünkről a későbbiek folyamán bármikor leiratkozhat.
A
* jelzett mezők kitöltése
kötelező!
M E G M E N T H
E T Ő V E T E R Á N
Keres Mazda 929 alkatrészeket


Az
autómhoz szeretnék alkatrészt vagy donort keresni, ha
valakinek van akármilyen
alkatrésze bátran hívjon. Keresek Mazda 929l Luce
alkatrésznek bontásra, valamint
bontásból visszamaradt alkatrészeket! Az autó 1979-es
évjárat, 2.0 CM3-es. Ha tud valaki
ilyen autót kérem írjon e-mailt:
bokroslacika@hotmail.com Tel:06705196690


Renault 4CV
Eladó Renault 4cv romos
állapotban szürke forgalmival. Érdeklődni: 0620 4702794 ill.
kicsiyoe@gmail.com
Wartburg 312 1963


Eladó, a képen látható, Wartburg
312-es, 1963-as évjáratú autó, bontott és részben
hiányos állapotban, sok pót alkatrésszel, szürke
forgalmival. Forgalomból végleg kivont
állapotban van, de visszahelyezhető. Ár: megegyezés szerint.
Érdeklődni: 06-30-462-6801
BMW 2000 CS alkatrészek


Eladók BMW
2000 CS típusú gépjárműhöz való alkatrészek. Részletezve: 4
db óra (km
óra, fordulatszámmérő, időt jelző óra), tömítések,
szimeringek, BOSCH típusú
gyújtáselosztó, szőnyegek, komplett differenciálmű, belső
bőr ülés huzatok, 2 teleszkóp.
A csomag ára: 50.000 Ft, Sopronban, vagy Budapesten
átvehető. Érdeklődni:
cserekleianiko@gmail.com


Polski Fiat 125


Eladó a képen látható nagy Polski, ezt
a típust egy évig gyártották csak (ha jól tudom),
a külső kilincsestől egyel újabb kiadás (hátul állólámpás).
Csata utáni tájképbe nagyon jól
illik, sajnos elég lepukkant állapotban van, jó pár éve áll,
MÉH-be sajnálom elvinni, valaki
mentse meg! VASASOK KÍMÉLJENEK! Motor, váltó nincs, van pár
Polski és Lada cucc is
bontásból (régebbiek, küldök listát) ezek után CSAK emailben
érdeklődj!
Az autó Szegeden van, Ár: 5eFt vagy cserélhető Zsiguli
szerszámos táskára (telire),
Zsiguli kerek króm tükörre, Zsiguli kormányra vagy írd meg,
hogy mid van Zsigulihoz
és majd eldől. Érdeklődni: 30/ 9 451-317,
lacidl@citromail.hu


Skoda 105 S 1979
Első
tulajdonosa vagyok egy 1979-es évjáratú Skoda 105 S típusú
személygépkocsinak,
melyet most értékesíteni szeretnék. A műszaki állapota:
-karosszéria: mindkét küszöb
cserére szorul, a többi karosszéria elem megfelelő
-motor: kb. 120.000 km. lehet benne, korának megfelelő
állapotban van,
felújítva még nem volt, festése nem eredeti. A gépkocsi
2009.01.30-ig érvényes
műszakival rendelkezik. A zöldkártyája már lejárt, de azt
tudok rá csináltatni.
A felújításhoz adok egy gyári hüvelygarnitúrát, dugattyúval,
gyűrűkkel, csapszeggel és még
néhány más alkatrészt is. Tudom, hogy ez az autó így már nem
sokat ér, de ettől függetlenül nem
szeretném, ha a bontóban végezné, már csak azért sem, mert
jövőre eléri a veterán kort.
Az általam elképzelt ár: max.
50.000 Ft, de megegyezésre törekszem.
(A hivatalos adásvételihez ragaszkodom.) Érdeklődni:
kovacsa557@t-online.hu
Moszkvics 408

Eladó Moszkvics 408 bontásra
alkatrészenként. Az ár alku tárgya.
Érdeklődni:
csataiz@freemail.hu
Moszkvics 408

Megmenthető egy érvényes forgalmival, zöldkártyával
rendelkező, 1968-as kiadású
Moszkvics 408, amit szívesen eladnék egy hozzáértő
gyűjtőnek, aki vissza adná régi fényét.
A kasznija jó állapotban van, csak az utasfülkét kellene
restaurálni.
Várom az érdeklődőket. E-mail:
kobold49@gmail.com
Opel Kadett B - Datsun Cherry Coupe
Eladó két autóm, melyektől
megválnék ha gondos gazdit találnék nekik.
Opel Kadett, "B" sorozat, 1972-es, gyári állapotú, műszaki
vizsgázott.
Datsun Cherry Coupe, 1980-as javítás alatt. Tudom, hogy nem
közkedvelt de igazi ritkaság,
kár lenne veszni hagyni. Csak igazi megszállottak
jelentkezzenek, ócskavasként én magam
is el tudom adni de a cél nem ez.
Érdeklődni:
csibeta@feemail.hu
Moszkvics 412
Egy közeli ismerősömnek van
egy Moszkvics 412-es Veterán autója, amely tökéletes és
működőképes állapotban van, sajnos a vezető oldali ajtók egy
kicsit meg lettek nyomva,
de amúgy semmi baja! Második tulajdonostól, garázsban
tartott, nem dohányzó és
1970-es gyártású, igazi háromszög hátsó helyzetjelző lámpás
régi Moszkvics.
A tulajdonos szeretné, ha jobb sorsa lenne és valaki alatt,
megint róhatná az utakat,
ezért szeretne neki új gazdát találni. Tehát eladó a kocsi,
az árat csak komolyabb érdeklődés
esetén. E-mail-ben a
shadowman@root.hu
címen, telefonon pedig a
0620/9145649-es számon lehet érdeklődni egésznap.
Fiat 500
Van a birtokomban egy
1968-as Fiat 500-as felújításra szoruló motorral, lényegében
hiánytalan Tel.: 06 30 4891185
Fiat 500


Eladó Fiat
500-as fellelt állapotban 1960 évek elejéről. Vászontetős
sok alkatrésze
megvan bedobozolva. E-mailban tudok még képet küldeni. Ára
megegyezés tárgya.
Érdeklődni: endesla@freemail.hu
e-mail címen lehet.


Ford Taunus 1957
1957-es Ford
Taunus kombi, erősen leromlott állapotban van, 1975-óta
szinte csak beindítva volt, használva nem. 1700cm3-es motor
dobog a 6 személyes kaszni alatt, amit kormányváltóval lehet
mozgásba hozni, a kárpitozás még az eredeti színben
"pompázik"!
Az érdeklődéseket telefonon :0670/248-44-92 vagy levélben
9700 Szombathely, Szűrcsapó u.22, illetve a fenti email
címre várom!
Alkatrészek
Eladó
Moszkvics 423-ashoz hátsó szélvédő és motorháztető,
Warszawa 323-ashoz motorháztető és egyéb apróságok,valamint
Pobedához csomagtér ajtó.
Érdeklődni: Nagy István
06305075793
Skoda
Octavia Spartak
Eladó Skoda
Octavia Spartak szürke forgalmival, szétszedett motorral
és váltóval, de még felújítható állapotú karosszériával.
Irányár: 70 000 Ft.
Érdeklődni:
fenesto@fenesto.hu
Trabant
601 1971


Eladó
Trabant limuzin 601-es. Üzembe helyezés 1971. március 12.
Műszaki érv. 2007.november 29. Környezetvédelmi vizsga
2008.szeptember 11. KGFB. folyamatos.
Továbbá a felújításához már megvásárolt több új alkatrész és
karosszéria elem,
használt tartalék alkatrészek, egy üzemképes komplett
újabb kiadású Trabant limuzin,
téli-nyári gumiabroncs garnitúra felnikre szerelve.
Irányár: 100.000 Ft.
Érdeklődni:
06-30-203-68-03
Lloy Alexander



1959-es
évjáratú Borgward gyár terméke. Német nyelvű alkatrész
katalógussal!!!! Szürke forgalmival. 1db komplett autó és
1db.
szétszedett autó, alkatrésznek. 600 ccm négyütemű léghűtéses
benzines.
Érdeklődni:
06-30/6077737
Korát tekintve
még nem igazán veterán jármű, de oldalunk lehetőséget
biztosít
hogy ez az autó se a bontók valamelyikében végezze.
1985-ös 601-es Trabant, kék
színben, érvényes műszakival és zöldkártyával. Megkímélt, jó
állapotban Zalaegerszegen. Második tulajdonostól eladó.
Érdeklődni: Horváth
Adrienn 06 30 3598496